Szalontai óriás galamb
Az Alföld keleti részén, a Nagyvárad-Nagyszalonta-Arad vasútvonal körzetében ismert és a kisebb településekben is tenyésztett „gazdasági" galambfajta. Jól érzi meg SCHÜTTE (1981) a magyar óriás fajtával kapcsolatos rokonságát, hiszen a 20-as években és a 30-as évek elején még nálunk is sok volt az olyan „török galamb" állomány, amelyben a magyar óriások mai típusa mellett gyakran láthatók voltak harisnyás lábtollazatú „duplakontyos", sót simalábú egyedek is. Utóbbiak nálunk értéküket vesztették, s átadták helyüket a mai formához vezető magyar óriásoknak. Ugyanakkor a Romániához csatolt tájakon szelekcióval rögzítették a szalontai óriást, amely viszont éppen származási viszonyai miatt, nem szolgált rá a román óriás galamb névre, amelyen az újabb szakirodalomban szerepel (BONATIU).
A fajta egyedei nagyok, jól izmoltak, szárny fesztávolságuk megközelíti a 100 cm-t, a testsúly 800-900 g. Valamennyien duplakontyosak. Van egy előreálló tollakból alakult csórkúpjuk és tarkójukat kagylókonty díszíti. A magyar óriásokhoz hasonlóan tagolt testüket feszes tollazat borítja. Csak a csüdjeiket fedik apró tollak, lábujjaik csupaszok.
A fajtára jellemző a barátrajz, amely fehér fejből, előkéből, derékból, hasaljból, lábszárból (alsó comb) és csüdből valamint színes fésűből, nyakból, mellből és szárnypajzsokból tevődik össze. Színes még a farok a fedő- és támasztótollakkal együtt. A két oldalára zártan felfekvő 7-10 elsőrendű evező viszont fehér.
A színes rajzterületek alapján vannak feketék, fekete szárnyszalagos sötétkékek, vörösek és sárgák.
A fajta igen szapora, költésben és a fiókák nevelésében kifogástalan.